Kedves Érdeklődők

Ezen az oldalon lehetőségük nyílik arra, hogy gyermekeiket regisztrálják egyesületünk ÚSZÁSOKTATÁS és KONDÍCIONÁLÓ ÚSZÁS programjaira. Tudniuk kell, hogy a regisztráció során választott időpont esetleg módosulhat abban az esetben, ha az előzetesen megjelölt csoport tudásszintje nem felel meg a gyermek tudásának, illetve a nagyszámú jelentkezés miatt kínálunk fel olyan időpontot, ami a tudásszintnek természetesen megfelel, de a gyerekek létszáma hatékonyabb és komfortosabb munkavégzést és tanulást biztosíthat.

FONTOS INFORMÁCIÓ

A regisztráció szükséges, de önmagában nem elégésges ahhoz, hogy a programokban részt vehessenek a gyerekek. A részvátel véglegesítéséhez szükséges a honlapunkon található online befizetési lehetőségen keresztül a részvételi díjak befizetése. (“ITT FIZETEK” menüpont alatt kártyás, vagy banki utalásos módok közül választhatnak. Természetesen az Uszodában lévő egyesületi irodában – bejárattól BALRA – továbbra is mód van készpénzes befizetésre) Új beiratkozók esetében javasoljuk, hogy a tényleges befizetés az első óra után történjen meg – ezzel elkerülhetőek a felesleges pénzmozgások, ha esetleg a kisgyerek számára valamiért mégsem felel meg a csoportos foglalkozás.

Szeptemberi progjamjaink indulása:

  • Tanmedencés programok – szeptember 12-én (hétfőn)
  • Haladó, előkészítő és versenyző csoportok,  – szeptember 5-én (hétfőn)

 

 

ÚSZÁSOKTATÁS (tanmedence)

(a kiválasztott csoportba a KÉPRE katintva lehet jelentkezni. Amennyiben a képre kattintva nem jelenik meg a regisztrációs űrlap, úgy az átmenetileg nem használható – a csoportok elérték a maximális létszámot)

 

1. hétfő – szerda 16.45-17.30 (tanmedence) KEZDŐ
2. hétfő – szerda 17.30-18.15 (tanmedence) KEZDŐ
3. hétfő – szerda 18.15-19.00 (tanmedence) ÚJRAKEZDŐ
4. péntek 16.45 – 17.30 (tanmedence) KEZDŐ
5. péntek 17.30 – 18.15 (tanmedence) ÚJRAKEZDŐ
Balogh Niki
+3630 641 2808

 

1. kedd – csütörtök 16.45 – 17.30 (tanmedence) KEZDŐ
2. kedd – csütörtök 17.30 – 18.15 (tanmedence) KEZDŐ
3. kedd – csütörtök 18.15 – 19.00 (tanmedence) ÚJRAKEZDŐ 
Kóródi Szép Edina
+3620 230 3511

 

1. hétfő – szerda 16.00-16.45 legfeljebb 4 fő!
2. kedd – csütörtök 16.00-16.45 legfeljebb 4 fő!
3. péntek 16.00-16.45 heti 1 alkalom
4. péntek 18.15-19.00 heti 1 alkalom
5. szerda 17.00-17.45 heti 1 alkalom
Molnár Ferenc / Lisztes
+3620 468 9536

 

KONDÍCIONÁLÓ ÚSZÁS ( 21 és 33 méteres medencék)

(jelenleg az üzemeltető Városgondnokság részletes információira várunk – a létesítmény használatának feltételei még alakulóban vannak, ezért ezekre a programokra addig nem lehet jelentkezni, míg az igénybe vehető hely és időpontok nem válnak biztossá. Kis türelmet kérünk az Érintettektől – köszönjük)

1. hétfő – szerda – péntek 15.00-16.00
2. hétfő – szerda 18.00-19.00
3. kedd – csütörtök 19.00-20.00
4. szombat 9.00-10.00 heti 1 alkalom!
Vígh Márti
+3620 346 4308

 

1. kedd 18.00-19.00 / csütörtök 17.30-19.00 ELŐKÉSZÍTŐ
2. kedd 17.00-18.00 / péntek 17.30-18.30 HOBBI
3. kedd-csütörtök-péntek VERSENYZŐ – csak edzői kiválasztással
Hortobágyi Sarolta / Lotti
+3670 220 2240
bool(false)