Barion Pixel

Kedves Szülők!

Egyesületünk 2023-ban is indítja a megszokott nyári napközis táborait.

  1. SPORTTÁBOR kamaszoknak

A tábor hétfőtől péntekig tart 8-16 óráig. Minden reggel 7:45-kor van a gyülekező a Csitáry G.Emil uszoda bejárata előtt (kollégák már 7:30 perctől ott lesznek az uszodában), majd ugyanide érünk vissza 16 órára.
Tízórait és meleg ebédet kapnak a gyerekek. Az ebéd a Retro Menzában lesz, amely az ételallergiások számára is tud étkezést biztosítani.
Kérjük bőségesen reggelizzenek a gyerekek reggel, mivel 10 óra után lesz az első étkezés a táborban. Egy kis fagyipénzt is adjanak, mert ebéd után minden nap fagyizás is lesz.

Program – Minden nap úszás!
Hétfő: reggel tornateremben labdás játékok (Szent István Középiskola), majd Belvárosi ismeret (ismerkedés Fehérvár nevezetességeivel, szobraival), ebéd, délután úszás.
Kedd: egész nap Siófokon leszünk az Ezüstparton, hideg ebéd (rántott húsos, májkrémes szendvicsek).
Úszás: ismerkedés a nyílt vízi úszással.
Szerda: reggel tornateremben labdás játékok, strandolás Fehérváron, ebéd, strandolás, úszás.
Csütörtök: kirándulás a Vértesben, ebéd, úszás.
Péntek: úszás, strandolás fehérvári strandon, ebéd, strandolás.

Minden nap hozni kell:
HÁTIZSÁK, másféle táska nem jó
baseball sapka
kulacs
esőkabát
strandcucc: bikini, fürdőnadrág, törölköző, esetleg strandpapucs, NAPTEJ,
kullancsirtó, szúnyogirtó
kézfertőtlenítő
innivaló, fagyi pénz.

Amit még hozni kell:
hétfő: tornacipő, rövidnadrág, póló külön táskába pakolva. Ezeket majd ott hagyjuk az iskolában torna után és szerda délután viszik haza, nem kell egész nap cipelni. Úszófelszerelés (papucs, úszósapka, szemüveg, úszóruha/nadrág, törölköző).
kedd: strand cucc
szerda: úszó felszerelés
csütörtök: edzőcipő a kiránduláshoz, úszó felszerelés
péntek: úszó felszerelés, strand cucc

Kérjük, hogy legelső nap reggel adják meg telefonszámukat, csak a biztonság kedvéért 😊 , illetve HOZZANAK SZÜLŐI NYILATKOZATOT, HOGY EGÉSZSÉGES A GYERMEK! Az igazolás nélkül nem áll módunkban fogadni a gyerekeket. (LETÖLTHETŐ EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT)

Székesfehérváron kívüli programokra az egyesület saját, klimatizált buszával szállítjuk a gyerekeket.

A napközis tábor díja: 47.000,- Ft / fő / hét

JELENTKEZÉS:

FIGYELEM!

  • A tényleges jelentkezés / Regisztráció megkezdése előtt szükséges a részvételi díj / díjak befizetése, mivel a kitőltendő űrlapon meg kell adni a befizetést igazoló bizonylat számát is.(DÍJFIZETÉS)
  • A fizetési folyamat előtt tanácsos a kiválasztott hét linkjére kattintani, mivel ebben az esetben már látható, hogy az adott héten még fogadunk gyerekeket, vagy sem?!
  • Táborainkban nem áll rendelkezésre olyan szakember, aki a különleges bánásmódot igénylő gyerekeknek lenne képes biztosítani a speciális foglalkozásokat és eljárásokat. Ezért kérjük a Szülőket, hogy ezt a körülményt is mérlegelve tegyék meg a jelentkezést. Amennyiben ennek ellenére mégis ilyen gyermek kerül a táborba, úgy az Egyesület fenntartja magának a jogot, hogy az ő fogadását visszautasítsa, Ilyen helyzetben a befizetett díjat visszafizetni nem áll módunkban és nem fogadunk további kártérítési igényeket sem.

 

1. hét június 19-23 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom
2. hét június 26-30 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom
3. hét július 3-7 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom
4. hét július 10-14 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom
5. hét július 17-21 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom
6. hét július 24-28 Márti néni / Edina / Niki / Feri bácsi EZT választom

Amennyiben a kiválasztott hétre a maximális létszámot már feltöltöttük, úgy az Űrlap megnyitásakor egy üzenetet kap, ami szerint több választ már nem fogad a rendszer

 

2. ÓVODÁS napközis tábor

Ezt a programot összesen 2 hétben kínáljuk az érdeklődőknek, 5 – 7 éves gyerekeknek.

A tábor hétfőtől péntekig tart 8-16 óráig. Minden reggel 7:45-kor van a gyülekező a Csitáry G.Emil uszoda büfé bejárata előtt (kollégák már 7:30 perctől ott lesznek a bejáratnál), majd ugyanide érünk vissza 16 órára.
Tízórait, ebédet, uzsonnát biztosítunk a gyerekek számára; tízórai péksütemény, ebéd a Szent István Szakközépiskola menzáján lesz (ételallergiások étkezését is vállalják), uzsonna gyümölcs és müzliszelet vagy Dörmi.

Program – Minden nap úszás!
Hétfő: reggel úszás, Halesz parkban játék, ebéd, csendes pihenő, délután kézműveskedés.
Kedd: reggel úszás, majd strandolás, ebéd, csendes pihenő, délután strandolás.
Szerda: reggel úszás, kirándulás Sóstóra, ebéd, csendes pihenő, délután kézműveskedés.
Csütörtök: reggel úszás, kirándulás Gaja-völgybe, ebéd, csendes pihenő, délután kókuszgolyó készítés.
Péntek: reggel úszás, majd strandolás, ebéd, csendes pihenő, délután fagyizás.

Hétfőre hozni kell:
úszófelszerelés: úszónadrág/úszóruha, papucs, úszósapka, úszószemüveg, törölköző,
polifoam, alváshoz párna, takaró, plüss állatka,
váltóruha,
kulacs,
kicsi HÁTIZSÁK, oldaltáska nem jó.
Az úszó felszerelést az uszodában lévő öltözőben minden nap kiterítjük, a váltóruhát, ágyneműt pedig ott hagyjuk majd a tornateremben és csak péntek délután viszik haza a gyerekek, így a többi napon szinte üres hátizsákot kell csak cipelni.

Amit még hozni kell:
hétfő: zárt cipő,
kedd: strandfelszerelés (ha van bikini vagy váltó úszónadrág/fürdőruha), törölköző, naptej,
szerda: kiránduláshoz zárt cipő, kullancsirtó, naptej,
csütörtök: kiránduláshoz zárt cipő, kullancsirtó
péntek: strandfelszerelés (ha van bikini vagy váltó úszónadrág/fürdőruha), törölköző, naptej,
esős idő esetén esőkabát.

Székesfehérváron kívüli programokra az egyesület saját, klimatizált buszával szállítjuk a gyerekeket.
A tábor bázisa az egyesület strandon található tornatermében lesz. Itt tartjuk a kézműves foglalkozásokat és a csendes pihenőt is.
Kérjük, hogy legelső nap reggel adják meg telefonszámukat, csak a biztonság kedvéért 😊 , illetve HOZZANAK SZÜLŐI NYILATKOZATOT, HOGY EGÉSZSÉGES A GYERMEK! Az igazolás nélkül nem áll módunkban fogadni a gyerekeket. (LETÖLTHETŐ EGÉSZSÉGÜGYI NYILATKOZAT)

A napközis tábor díja: 45.000,- Ft / fő / hét

JELENTKEZÉS:

FIGYELEM!

  • A tényleges jelentkezés / Regisztráció megkezdése előtt szükséges a részvételi díj / díjak befizetése, mivel a kitőltendő űrlapon meg kell adni a befizetést igazoló bizonylat számát is. (DÍJFIZETÉS)
  • A fizetési folyamat előtt tanácsos a kiválasztott hét linkjére kattintani, mivel ebben az esetben már látható, hogy az adott héten még fogadunk gyerekeket, vagy sem?!
  • Táborainkban nem áll rendelkezésre olyan szakember, aki a különleges bánásmódot igénylő gyerekeknek lenne képes biztosítani a speciális foglalkozásokat és eljárásokat. Ezért kérjük a Szülőket, hogy ezt a körülményt is mérlegelve tegyék meg a jelentkezést. Amennyiben ennek ellenére mégis ilyen gyermek kerül a táborba, úgy az Egyesület fenntartja magának a jogot, hogy az ő fogadását visszautasítsa, Ilyen helyzetben a befizetett díjat visszafizetni nem áll módunkban és nem fogadunk további kártérítési igényeket sem.
  • A tábor programjában való részvétel további feltétele, hogy a gyerekek képesek legyenek önállóan (irányító segítséggel) öltözködni. Ennek hiányában fenntartja magának az Egyesület azt a jogot, hogy az érintett gyermek fogadását visszautasítsa – a már befizetett részvételi díj visszafizetése nélkül.

 

1. hét július 10-14 Edina / Niki EZT választom
2. hét július 17-21 Edina / Niki EZT választom

Amennyiben a kiválasztott hétre a maximális létszámot már feltöltöttük, úgy az Űrlap megnyitásakor egy üzenetet kap, ami szerint több választ már nem fogad a rendszer

bool(false)