Tisztelt Befizetők, Szülők
2023 januártól egyesületünk rendkívül jelentős többlet költségekkel kénytelen gazdálkodni. Ezek elsősorban a kötelezően emelésre kerülő minimálbérek és a létesítmény használatból eredő emelkedő bérleti díjakból tevődnek össze.
Az eddigi állandó támogatóink kizárólag a Szülők, akik eddig is maradéktalanul segítettek minket ahhoz, hogy a folyamatosan nehezülő feltételek között is megtartsuk működőképességünket – ezen a helyen is köszönetet mondok Nekik!
Mivel más lehetőségünk a támogatói kör bővítésére nincs, ezért kényszerülünk ismét a Szülők felé fordulni!
Januártól a részvételi díjakban egységes, de eltérő arányú díjemelést kellett végeznünk – ezek már láthatók az alábbi listákban. Az Üzemelető tájékoztatása alapján sajnos még várható egy belépő díj (sportolói bérlet) emelés is – de reméljük, hogy ezt minél később fogja bevezetni!…
Tisztelettel kérem a szülőket, hogy ezeket az emelt díjakat a korábbiakhoz hasonló áldozatkészséggel fogadják – a magunk részéről mindent megteszünk a megszokott szintű és mennyiségű programok folytatása érdekében.
Az alábbi listában található elemek részletes szolgáltatás tartalma honlapunkon a Tevékenységeink menüben találhatók. (az egyesület irodájában történő készpénzes befizetés esetén 100,- / 300,- forint kedvezményt tudunk biztosítani)
Nevezési díjak fizetése során kérem, hogy a megfelelő értékű elemekből a valós nevezési számoknak megfelelő mennyiséget tegyél a Kosaradba. Amennyiben nevezési díjat magánszemélyként fizeted, kérlek, hogy a „Megjegyzés” rovatban tüntesd fel a versenyző nevét és klubját is. Egyesületek és gazdálkodó szervezetek számára az adószám feltüntetése KÖTELEZŐ.