Barion Pixel

Nyári táboroztatás

 

Az iskolai szorgalmi idő után, a nyár iskolai szünetekben napközis programokat szervezünk külön az óvodás és külön az iskolás korosztály számára. A tábor programjai között szerepelnek – kirándulások, sárkányhajózás, állatkert / állatsimogató látogatás, játszóház, tornatermi játékok, strandolás – és természetesen úszás, illetve úszásoktatás is. A kicsik programjában szerepel a délutáni csendes pihenő is! A napközit minden hétköznap 8 és 16 óra között vállaljuk, napi kettő, illetve három étkezéssel.

A táborokban való részvétel regisztrációhoz / előzetes jelentkezéshez, és a részvételi díjak befizetéséhez kötött. Ezeket megtehetik akár személyesen az egyesület irodájában Borbás Cecília  kolléganőnknél, vagy akár online módon – az egyesületünk honlapján is. Itt lehetőség nyílik az elektronikus díjfizetésre is – banki átutalással, vagy online kártyás fizetéssel.

Az éppen aktuális napközis programokról, idő és turnus beosztásokról, és minden egyéb praktikus tudnivalóról honlapunkon további információk jelennek majd meg

2025 nyári programok

Kedves Érdeklődők   Egyesületünk idén is a megszokott nyári program lehetőségekkel várja a gyerekeket és érdeklődőket. Óvodások és iskolások számára külön - külön kínáljuk a napközis tábori programunkat. Rajtuk kívúl az egyesületben sportoló / versernyző gyerekek...

bővebben

iskolás 2025

Kedves Szülők   Iskolás korosztály számára 2025 június 30 - július 4-18, és július 7-11 között, kétszer egy héten át napközis - sport tábort szervezünk. A napirendben szerepelnek: tornatermi játékok kirándulás strandolás úszás A gyerekek ebédet kapnak a tábor...

bővebben

ovis 2025

Kedves Szülők   Óvodás korosztály számára 2025 július 14-18 és 21-25 között, kétszer egy héten át napközis tábort szervezünk. A napirendben szerepelnek: kirándulás strandolás úszás kézműveskedés - sütigyár... A gyerekek tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak a tábor...

bővebben

intenzív 2025

Kedves Szülők   MIndennapi úszásoktatással várjuk gyermekeiket - elsősorban kezdők, vagy újrakezdők jelentkezésére számítunk. A program egyhetes - öt alkalomra szól, de nincs akadálya mindkét hétre történő jelentkezésnek sem. Ebben az esetben várhatóan stabilabb...

bővebben

hullám edzőtábor 2025

Kedves Szülők   Versenyzőink számára 2025 június 23-tól, egy héten át edzőtáborozást szervezünk. Ebben napi két úszóedzéssel, kirándulással, szabdidős játékokkal, strandolással és a pénteki napon (június 28) egy százhalombattai versenyen való részvételt...

bővebben
bool(false)
Hullám 91
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.