Barion Pixel

Tisztelettel üdvözlöm a Hullám 91 Úszó és Vízilabda Egyesület honlapján!

 

 

Egyesületünk az alapítás éve – 1991 óta –  folyamatosan működik.

 

Elsősorban úszás sportágban tevékenykedünk, de az idők folyamán a vízilabda és a triatlon sportágak is az egyesület profiljába tartoztak.

Klubunkban az óvodás korú gyerekek úszásoktatásától kezdve, a korosztályos versenyzőképzésen és a kondicionáló (hobbi) úszáson át, egészen a nemzetközi élmezőnyben (Olimpia) úszó versenyzőkkel dolgozunk.

A legkisebbekkel heti egy – két alkalommal, az előkészítő csoportokban úszókkal heti kettő – három, kisversenyzőkkel hetente három – öt edzésen dolgozunk. A kondicionáló úszásra járók hetente kettő, esetleg három alkalommal, a korosztályos és felnőtt versenyzők pedig hetente öt-  tizenegy edzésen készülnek. Ha ezt a sort még kiegészítjük a nálunk szintén megtalálható felnőtt oktatással (kiscsoportos és egyéni képzések), akkor válik teljessé a kép.

Fentiek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy kivétel nélkül mindenki megtalálja nálunk az igényeinek leginkább megfelelő képzési formát.

Az év nagyobbik részében (szorgalmi időszak) zajló programokon kívül, a nyári iskolaszünet ideje alatt, napközis táborokat szervezünk. Ezekben speciálisan az óvodás korosztály számára összeállított programokkal várjuk a legkisebbeket, de emellett a kamaszoknak szóló sporttábort is hasonló sikerességgel szervezzük immár több, mint huszonöt éve.

 

 

Őszintén bízom abban, hogy személyesen is üdvözölhetjük egymást a székesfehérvári Csitáry G. Emil Uszodában!

 

 

Sárdi Ákos – elnök / vezető edző

bool(false)