Kedves Kollégák, Tisztelt Szülők!
Őszintén köszönöm, hogy a két utolsó áprilisi napot Székesfehérváron töltötték!
Legnagyobb igyekezetünk mellett is előfordultak kellemetlen helyzetek a versenyeink során. Utóbb is megköszönöm kitartó türelmüket, amellyel a sokszor nagyon is feszült helyzetekben kitartottak a gyerekek érdekében. Kellemes probléma, de bizony probléma, hogy a versenyek népszerűsége igen jelentős számú kísérőt is vonz az uszodába. Az uszoda befogadó képessége korlátozott – a baleset és katasztrófa védelmi előírások betartása meleltt legfeljebb 1200 fő tartózkodhat biztonságosan a létesítményben.
A szombati versenynapon kicsivel kevesebb, mint 700 versenyző állt rajthoz. Ez a szám persze magas, de a fentiek figyelembe vételével, lényegi problémák nélkül lebonyolítható a verseny. Tisztában vagyok a szülők teljesen érthető érdeklődésével, valamint néhány klub gyakorlatával is. Ennek következménye pedig óhatatlanul az, hogy az uszodában már-már embertelen zsúfoltság keletkezik, amely természetesen nekünk sem jó, mivel az ezek kapcsán keletkező negatív vélemények óhatatlanul a versenyre, és annak szervezőire hullanak vissza.
A jövőben ezeket a helyzeteket elkerülendő – kényszerűen – korlátozásokat kell bevezetnünk. Ez (a fenti számokból kiindulva) a 2 versenyző / 1 kísérő aránnyal jellemezhető a legegyszerűbben.
Kérem a klubokat,. szülőket és csapatvezetőket, hogy a továbbiakban tartsák szem előtt ezt a körülményt, mert a későbbiekben csak a versenyzők számának megfelelő számú kísérő számára lesz mód a belépésre. Természetesen minden csapat számára a saját (nevezett) versenyzőik száma a meghatározó.
Kérek mindenkit, hogy ezt a gyakorlatot (amely régebben már alkalmazásra került) fogadják el – mindannyiunk érdekében. Már most kérem az edző kollégákat, hogy ne keressenek az olyan kérésekkel, amelyek ez alól az előírás alól teremthetne felmentést.
Fenti (nagyon is fontos) kérésen túl, egy további információ: A 8.11 verseny esetében a záró statisztikában sajnos több hiba is volt. Lényegében az éremtáblázat minden egyesület esetébe nhibás volt, egy nehezen beazonosítható adatbázis hiba következtében. A hibát kijavítottam, és a módosított táblázatot (külön állományként) a jegyzőkönyv mellé csatoltam. Utóbb is elnézést kérek mindazoktól, akiket ez a hiba nehéz helyzetbe sodort.
Sárdi Ákos
8.11 / 2 – 2017.04.29 | 12+ / 2 – 2017.04.30 | |||||||||
versenykiírás | versenykiírás | |||||||||
előzetes RAJTLISTA | előzetes RAJTLISTA | |||||||||
teljes JEGYZŐKÖNYV | teljes JEGYZŐKÖNYV | |||||||||
versenyszámok eredményei | versenyszámok eredményei | |||||||||