Alakulásunk óta rendszeresen szervezünk és rendezünk különböző szintű úszóversenyeket, a saját, kezdő versenyzőink számára lebonyolított háziversenyektől, a szinte teljes hazai mezőnyt felvonultató utánpótlás, felnőtt és veterán (masters / szenior) versenyeken – verseny sorozatokon át a hazai országos bajnokságokig bezáróan lényegében minden szinten rendelkezünk tapasztalattal és rutinnal. Nemzetközi vonatkozásban a legjelentősebb esemény a 2005-ben rendezett ISF (International Schoolsport Federation) Világkupa versenye volt.
2010 óta saját időmérő berendezéssel kiegészítve tudjuk lebonyolítani a rendezvényeinket, amit a lebonyolító (PC) programmal zárt rendszerben alkalmazva jelentősen javult az adatfeldolgozás minősége és sebessége. Miután az eszközök konstrukciós szempontjai között kiemelt helyen szerepelt a mobil működés biztosítása, ezért minden tevékenység (időmérés + adminisztráció) tetszőleges helyen és időben is használható – szinte függetlenül az adott medence fizikai adottságaitól.
Legújabb fejlesztésünknek köszönhetően már két, egymástól függetlenül használható időmérő géppel rendelkezünk, amelyek lehetővé teszik azt, hogy egyidőben akát két helyen is közreműködjünk úszóversenyeken. Az időmérő gépekhez eredménykijelző is tartozik, bár ezek vonatkozásában csak egy mobil eszközzel rendelkezünk.
Ezeket a tevékenységeinket felkínáljuk külső helyszíneken, más klubok és versenyendezők számára is – szolgáltatási szerződés alapján. Ezeknek a szolgáltatásnak a díjait az INNEN letölthető táblázat tartalmazza.
Bármilyen felmerülő kérdés, vagy kérés esetén keressék Sárdi Ákost.